+36 30 598 3806

info@albamentoralapitvany.hu

Szerző: | 2026.03.11., szerda

Szakmai részvétel az „Érték vagy!” Regionális Szakmai Napon

Érték vagy

Alapítványunk részt vett a Belügyminisztérium által szervezett, Veszprémben megrendezésre kerülő „Érték vagy!” Regionális Szakmai Nap rendezvényen, amely a megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatásának aktuális szakpolitikai, munkaerőpiaci és szolgáltatási kérdéseit járta körül.

A rendezvényt dr. Kósa Ádám fogyatékosságügyi államtitkár nyitotta meg, aki köszöntőjében hangsúlyozta a fogyatékossággal élő emberek társadalmi és munkaerőpiaci részvételének erősítését célzó szakpolitikai törekvések jelentőségét.

A program során több, a foglalkozási rehabilitáció rendszeréhez kapcsolódó szakmai előadás hangzott el.
Palkóné dr. Dömsödi Tímea, a Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Főosztályának vezetője ismertette a rehabilitációs hatósági feladatok rendszerét, valamint a foglalkozási rehabilitációhoz kapcsolódó támogatási feltételeket. Előadásában kitért az akkreditált munkáltatók országos helyzetére is: jelenleg 375 akkreditált munkáltató működik Magyarországon, és bemutatta a területi eloszlásukat. A Dunántúlon jelenleg 26%-os lefedettség figyelhető meg, ami a régióban még jelentős fejlesztési potenciált jelez.

Radomszki Lászlóné fogyatékosságügyi helyettes államtitkár előadásában a fogyatékosságügyi szakpolitika aktuális irányait és a munkaerőpiaci trendeket foglalta össze. Kiemelte az Európai Fogyatékosságügyi Stratégia (2021–2030) célkitűzéseit, valamint az ehhez kapcsolódó cselekvési tervet. Hangsúlyozta a „Semmit rólunk nélkülünk” elv érvényesítésének fontosságát, valamint beszélt az Országos Fogyatékosságügyi Program 2026–2036 közötti időszakra vonatkozó terveiről, a pályázati lehetőségekről és a rehabilitációs jogrendszer várható változásairól.

A szakmai program egyik előadását dr. Gulyás-Kovács Gergely, a Főnix MMK Nonprofit és Közhasznú Kft. ügyvezetője tartotta. Bemutatta a Hephaistos Klasztert, amelynek célja, hogy a tagvállalatok ne csupán munkalehetőséget biztosítsanak a megváltozott munkaképességű emberek számára, hanem jó gyakorlatokkal is példát mutassanak a gazdasági szereplőknek. A kezdeményezés fontos üzenete, hogy az ilyen foglalkoztatási modellek nem jótékonysági jellegűek, hanem stratégiai és gazdasági szempontból is fenntartható, értékteremtő megoldást jelentenek.

A program részeként bemutatásra került a „Szemelvények a fogyatékosságtudomány területéről” című kiadvány is, amelyet Prof. Sikné Dr. Lányi Cecília Ilona, a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának professzora ismertetett.

A rendezvényen a Széchenyi Programiroda képviseletében Cs. Kovács Anita tanácsadó adott tájékoztatást az EFOP Plusz 4.1.2.-25 pályázati konstrukcióról, amely a jövőben új lehetőségeket teremthet a fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű személyek munkaerőpiaci integrációjának támogatására.

A szakmai nap kerekasztal-beszélgetései során vállalati és nonprofit szereplők mutatták be tapasztalataikat. A Szerencsejáték Zrt. képviseletében Brenkus Krisztián ismertette a vállalat társadalmi felelősségvállalási és foglalkoztatási stratégiáját. Elhangzott, hogy jelenleg a munkavállalók mintegy 10%-a – közel 160 fő – megváltozott munkaképességű, és a vállalat célja, hogy ezt a létszámot 2026 nyarára 200 főre növelje.

A beszélgetésekben további szervezetek is bemutatták tevékenységüket és jövőbeli terveiket, többek között:

  • Kékmadár Alapítvány (Szekszárd)
  • „FORENO” Foglalkoztatási és Rehabilitációs Nonprofit Kft. (Sopron)
  • Hatpöttyös Közhasznú Nonprofit Kft. (Székesfehérvár)
  • Esély Győri Rehabilitációs és Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (Győr)

A rendezvény kiváló lehetőséget biztosított a szakmai párbeszédre, kapcsolatépítésre és a jó gyakorlatok megismerésére. A program zárásaként kötetlen beszélgetésre is lehetőség nyílt a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Térben, ahol a résztvevőket a Hatpöttyös csapata látta vendégül.

Alapítványunk számára az ilyen szakmai találkozók fontos platformot jelentenek a rehabilitációs foglalkoztatás fejlesztését célzó együttműködések erősítésében, valamint abban, hogy a megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiaci integrációját támogató jó gyakorlatok minél szélesebb körben elterjedjenek.

Szöveg: Papp Mária

 

videó anyag forrás: https://www.veszpremtv.hu/ertek-vagy-2/

Alba Mentor Humán Szolgáltató Alapítvány
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.