Rólunk mondták

Mészárosné Törzsök Zsuzsanna
Intézményvezető
Arany János EGYMI
A székesfehérvári Arany János EGYMI intézményvezetőjeként közel egy éve ismertem meg az Alapítvány munkáját, míg az Alapítvány vezetőjével, Papp Máriával hosszú évek óta ismerjük egymást. 2022. január elsejétől, mint rehabilitációs mentor is segítem munkájukat.
Papp Mária – ahogy kollégái nevezik, Marcsi – az alapítvány alappillére lett, aki szakmai hozzáértésével folyamatosan segíti munkatársai ismeretének bővítését és a munkához való hozzáállását. Kommunikációs készsége kimagasló és ennek köszönhetően munkatársaival és az ügyfelekkel is könnyen megtalálja a közös hangot és gördülékenyen oldja meg a problémás helyzeteket is. Biztos vagyok benne, hogy feladatait a legjobb tudása szerint igyekszik elvégezni. Önálló, analitikus gondolkodású, nagy teherbírású, kreatív és ötletgazdag személyiség.
Az Arany EGYMI szakmai kapcsolata az Alapítvánnyal a „Pályára állunk!” tábor – szemléletformáló előadások SNI tanulóknak” programjai támogatására – programmal kezdődött. A projekt célja a szakiskolai tanulók felkészítése volt a valós, nyílt munkaerő-piaci munkavégzésre. Tanulóink megismerkedtek a munkavállalói kompetenciákkal, álláskeresési technikákat sajátítottak el, kommunikációs helyzetekben vehettek részt. Kézműves foglalkozás, gyümölcssaláta készítés, kertészkedés, sportolás során egyéni változás, alkalmazkodás és csoportban végzet hasznos tevékenység egymás segítése, elfogadása, csapatmunka fejlesztése volt a cél.
Az Alba Mentor Humán Szolgáltató Alapítvány és Székesfehérvári Tankerületi Központ együttműködésének köszönhetően az iskolarendszerből kikerülő, sajátos nevelési igényű fiataloknak tud munkát biztosítani az Alapítvány. Cél a minél teljesebb és önállóbb életvitel, a munkavállalás és munkavégzés örömének átélése, illetve hozzájárulás a családi költségvetéshez. A fiatalok egy mentor segítségével takarítási feladatokat látnak el általános iskolában, részmunkaidőben.
Terveink között szerepel az Alapítvány bevonása osztályfőnöki órák keretében megtartott szemléletformáló tréningekre.
Az Arany János EGYMI és az Alba Mentor Humán Szolgáltató Alapítvány megállapodást készít elő a minél sokoldalúbb, összehangoltabb együttműködés elősegítésére.

Kovacsóczy Farkas
Áruház igazgató
Media Markt Magyarország Kft.
Együttműködés a sokszínűség jegyében!
Nem árulunk el nagy titkot azzal, ha azt mondjuk, egy áruház életében a toborzás önmagában komoly kihívást jelent, főleg a megváltozott munkaképességű munkavállalók felkutatásakor. Az ő esetükben a folyamat itt nem áll meg, hiszen a munkába állításuk és folyamatos alkalmazásuk is jelentős feladat. Sokkal nagyobb odafigyelést és támogatást igényelnek, mint egy átlagos munkavállaló.
Éppen ezért nagyon boldogok voltunk amikor elsők között tudomást szereztünk az Alba Mentor Alapítvány létrejöttéről, mivel mi nem rendelkeztünk megfelelő tapasztalattal és szaktudással ahhoz, hogy ezt a munkavállalói szegmenst kellő képen megszólítsuk és megfelelő szintű mentori támogatást nyújtsunk számukra. A MediaMarkt székesfehérvári áruháza és az Alba Mentor Alapítvány gyakorlatilag az alapítvány kezdetétől fogva szoros kapcsolatot ápol, az együttműködésen keresztül jelenleg 8 fő megváltozott munkaképességű kollégát foglalkoztatunk különböző munkakörökben.
A toborzásban, illetve a kiválasztásban rendkívüli segítséget nyújtanak, felkutatják a meghirdetett állás betöltésére alkalmas személyeket, előszűrik a jelentkezőket, így nekünk már csak ki kell választanunk a számunkra legalkalmasabb illetőt. A felvételt nyert speciális igényű kollégáinkat komplex, személyre szabott szolgáltatási tevékenységgel támogatják, többek között segítik a beilleszkedésüket, betanulásukat, támogatást nyújtanak a folyamatos fejlődésükhöz és a pozíció megtartásához. Támogatják őket a betegségükkel kapcsolatos orvosi és szociális rehabilitációs szolgáltatások hozzáféréshez, valamint a rendszeres fogadóórák keretében személyre szabott rehabilitációs tervet állítanak össze, segítik, figyelemmel kísérik annak megvalósulását. Az ideális munkaviszonyt szem előtt tartva rendszeres tájékoztatást kapunk tőlük a kollégák állapotáról, illetve mindkét fél érdekeit képviselik mindkét irányba, ezzel megkönnyítve a munkáltató és munkavállaló közötti kommunikációt és együttműködést.
Hálásak és szerencsések vagyunk, hogy az alapítvánnyal partnerként működhetünk együtt, nagyszerű kollégákkal gazdagodott áruházunk, köszönhetően a lelkiismeretes és segítőkész munkájuknak!
Kedves Alba Mentor Alapítvány, köszönjük az áldozatos munkátokat!

Hagara-Nagy Dóra
Cégvezető
Seed Bonbon Handmade Kft.
Kézműves termékünk, a Seed Bonbon Handmade gyártási kapacitásának növelésére kerestünk megoldást, és nagyon hálásak vagyunk, hogy egy újságcikkben megjelent interjú nyomán lépésről-lépésre elindult az együttműködésünk.
A betanítás után hamar eljutottunk arra a szintre, hogy napi szinten az elvárt minőségű termékeket kapjuk meg, lehet számítani arra, hogy minden úgy készül el, ahogy előre megbeszéltük. A logisztika miatt a foglalkoztatásvezetővel, Évával tartjuk a kapcsolatot napi szinten, nagyon rugalmas és lelkiismeretes. Marcsival, az Alapítvány ügyvezetőjével az adminisztrációs és vezetői feladatoknál kapcsolódunk egymáshoz, kedves, barátságos és szakmailag nagyon felkészült. Elmondhatom, hogy szakmailag professzionális, de egyúttal barátságos, kedves hangulatú az együttműködésünk, amely reményeink szerint hosszútávú lesz és mindkét félnek a javára válik. Az Alba Mentor Alapítványnak köszönhetően a Seed Bonbon Handmade újabb lépést tett a fenntarthatóság felé, és elmondhatjuk, hogy a gyártás jelentős része megváltozott munkaképességűek foglalkoztatójában valósul meg. Aki tehát magbonbont rendel tőlünk, közvetve az alapítványt is támogatja, így lehet a Seed Bonbonból segítő termék.
Köszönjük, és hálával tartozunk azért, hogy a közös munka létrejött és kívánjuk, hogy legyen virágzó a kapcsolatunk még hosszú-hosszú ideig!

Simon István
Ügyvezető
Serenum Plusz Kft.
Cégünk 2020-ban alakult azzal az üzleti céllal, hogy a papírtasakok/táskák piacán fennálló piaci rést betöltsük, és a megrendelők igényeit kiszolgáljuk. Emellett kiemelten fontos számunkra a környezettudatosság, hogy használható, újra hasznosítható termékkel tudjunk alternatívát nyújtani a le nem bomló műanyagok használata helyett. A palettánkon szerepelnek fül nélküli és szalagfüles kivitelű tasakok.
Nemrég indult vállalkozásként mérlegeltük a prioritásokat. A környezettudatosság mellett szintén kiemelt fontosságát éreztük a társadalmi felelősségvállalásnak. Az Alba Mentor Alapítvány vezetőségével történt egyeztetések eredményeként megszületett a döntés az együttműködésről. 2020.októberétben kötöttünk együttműködési megállapodást, azzal a céllal, hogy támogatjuk a szervezetet a célkitűzéseiben. Az alapítvánnyal, mint bérmunka szolgáltatóval kötött megbízási szerződés által közvetetten hozzájárulunk a megváltozott munkaképességű emberek munkahely teremtéséhez. A munkahelyekre történő be, illetve visszajutásában magunk is tevékenyen részt veszünk.
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján mondhatjuk, hogy mind két fél számára win-win helyzetet teremt az együttműködés. Amellett, hogy a társadalmi felelősségvállalás megvalósul a cégünknél, az Alapítvány által elvégzett munkafeladatok számunkra munkaerő optimalizálást is jelen. Ennek köszönhetően csökkennek az adminisztrációs terhek és hatékonyabbá válik az időgazdálkodás. A partnerünk által foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek munkája versenyképes termékeket és gazdasági előnyt eredményez.
A Serenum Plus Kft. és az Alba Mentor Humán Szolgáltató Alapítvány együttműködése nyomán elindítottunk egy kezdeményezést, melynek keretein belül, cégeknek, vállalatoknak, üzletláncoknak szeretnénk lehetőséget adni a segítségnyújtásra.