KURATÓRIUM TAGJAI

Papp Mária

Papp Mária

Ügyvezető, foglalkozás rehabilitációs szakértő

Papp Mária az alapítvány kuratóriumi elnöke, ügyvezetője vagyok. Szakértői engedéllyel rendelkezem akkreditációs és rehabilitációs szolgáltatási területen. Szociális felsőfokú végzettségem, gyógypedagógiai és esélyegyenlőségi referens képesítésem van. Szakmai pályám a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete TÁMOP 1.4.3. Illünk és beilleszkedünk projektjével indult és a tanultakat az egyesületnél kamatoztattam. Érintettként tudom, nem könnyű helytállni, lépést tartani, és hinni saját magunkban, hogy képes vagyok rá, van erőm kitartani, ha szükséges új utat találni. Az első lépést nehéz megtenni, ebben szeretnék segíteni tapasztalataim és a megszerzett tudásomra támaszkodva.Küldetésemnek tekintem a megváltozott munkaképességűek támogatását, ami által erősödik az önértékelése, motivációt kap és elindul egy önfejlesztő mechanizmus, mely cselekvésre késztet. Szeretném felébreszteni a tenni akarás, a változás igényét, hogy a bennük lévő tudást, ismereteket, készségeket és attitűdbeli jellemzőket sikeres problémamegoldó cselekvéssé alakítsuk.

„Ne azzal foglalkozz, hogy mi lesz ha meghalsz. Azzal foglalkozz, hogy mit tudsz tenni addig, míg élsz.” (Szabó Péter)

Csicsman Adrienn

Csicsman Adrienn

szociálpedagógus, mentor, külső kommunikációért felelős munkatárs

Csicsman Adrienn szociálpedagógus vagyok. A LÁRKE TÁMOP 1.4.3. Illünk és beilleszkedünk projektjében dolgoztam megváltozott munkaképességűekkel, mint esetmenedzser. Munkám során megtapasztalhattam, hogy mennyire félrevezethetnek minket az előítéleteink. Ezek az előítéletek sajnos már kisgyerekkorban kialakulnak, ezért iskolai szociális munkásként olyan iskolai programokat, csoportokat is szerveztem, ahol a diákok találkozhattak és összebarátkozhattak más kultúrákból és társadalmi rétegekből származó fiatalokkal. Ezt a szemléletet a magánéletben is megpróbálom erősíteni, mivel hiszem, hogy a személyes tapasztalat a legjobb tanítómester és mások megértésének kulcsa a megismerés. Szeretném minél több megváltozott munkaképességű emberben felkelteni a reményt és támogatni az érdeklődésüknek és képességeiknek megfelelő képzés és munkahely megtalálásában. Hiszek benne, hogy mindenki tehetséges valamiben és van olyan adottsága melyre alapozva kibontakozhat, és teljes életet élhet.

„Légy önmagad! Mindenki más már foglalt.”

(Oscar Wilde).

Németh Erika

Németh Erika

ügyfélszolgálati vezető, önkéntes koordinátor

Németh Erika vagyok az alapítvány tapasztalati szakértője. Hosszú ideig kereskedelemben dolgoztam, majd 2007-től a nonprofit szférában tanultam meg a civil ügyintézés feladatait.  Célom az alapítványnál olyan területen dolgozni, ahol fejleszthetem önmagam, és új ismereteket is szerezhetek, ahol munkámmal hozzájárulhatok számomra is fontos ügyekhez és lehetőségem van emberekkel foglalkozni, segíteni.  

MUNKATÁRSAINK

Kovácsné Dömötör Erzsébet

Kovácsné Dömötör Erzsébet

gazdasági tanácsadó, programszervező

Kovácsné Dömötör Erzsébet közgazdász, mérlegképes könyvelő és adótanácsadó vagyok. Az évek során szerzett munkatapasztalataimat szeretném kamatoztatni és a megszerzett szakmai tudásommal támogatni az alapítvány tevékenységét. Részt kívánok vállalni egyéb az alapítvány által kitűzött célok megvalósításában közösségi-, segítő-, szabadidő- kultúra és sporttevékenység szervezésében lebonyolításában.

Sinkó Judit

Sinkó Judit

szociális szakértő, foglalkozásvezető

Sinkó Judit szakvizsgázott szociális munkás vagyok. 35 évig dolgoztam a tordasi otthonban, jelenleg pszichiátriai, krónikus és hospice osztályon végzem feladataimat. Elkötelezett vagyok a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának elősegítése iránt. A fogyatékos, sérült emberek most akarnak a jelenben dolgozni, jól élni és ugyanolyan életminőséget élni, mint a társadalom többi tagja. Ezt a feladatot küldetésnek tekintem.

Pap Csilla

Pap Csilla

coach, mediátor, pszichológiai tanácsadó

Pap Csilla coach, mediátor, pszichológiai tanácsadó vagyok. A Magyar Coach Szövetség, a CoachOK Szakmai Szövetségének tagja. Hiszem, hogy az lehet hiteles segítő, aki maga is megjárta a mélységeket. Megszállottan és szenvedélyesen keresem a kiteljesedést. Régebben saját magánéletemet akartam megoldani. Ma már azon munkálkodom, hogy másoknak segítsek, hogy elérhető legyen számukra a siker, a kiteljesedés, a boldogság. Személyes fejlesztőként arra inspirálom klienseimet, hogy megismerjék és alkalmazzák azokat az “életkészségeket”, melyek mint hatékony eszköztár-, kulcsot adnak a mindennapokhoz.

Tóth Tibor

Tóth Tibor

adományszervező, HR tanácsadó

Tóth Tibor az Alba Mentor alapítója vagyok, végzettségem szerint közigazgatásszervező. Személyes érintettségem is van családomon keresztül a megváltozott munkaképességűek világában, az alapítványi munkám  motorja, hajtóereje belülről fakad. A társadalmi felelősségvállalás hitem szerint az egyén szintjén kezdőik és csak a végtelen szab határt. Az alapítványi munkám során Hr képzések szervezésében és kapcsolatépítési tevékenységekben veszek részt.

Hollósi Tibor

Hollósi Tibor

Ügyfélszolgálati munkatárs

Hollósi Tibor vagyok. Eddigi tapasztalataimat egyesületben és alapítványoknál szereztem. Dolgoztam multinacionális környezetben is. Szeretek segíteni és szívesen kapcsolom össze az igényt és a szolgáltatást. Alapítványnál a mindennapi fejlődési lehetőséget keresem és informatikai ismereteimet szeretném kamatoztatni. Hiszek abban, hogy megváltozott munkaképességű emberek szeretnek dolgozni és egy befogadó környezetben, kis segítséggel megtalálják helyüket a munka világában hol hasznos feladatokat látnak el.
Papp Gabriella

Papp Gabriella

Rehabilitációs mentor és tanácsadó

Papp Gabriella vagyok, az alapítvány rehabilitációs mentora és tanácsadója.

Gyógypedagógusi diplomám és közoktatásban szerzett tapasztalataim után határoztam el, hogy a megváltozott munkaképességű felnőttek elhelyezkedését szeretném elősegíteni és támogatni a munkaerőpiacon, ezért emberi erőforrás tanácsadó mesterképzést is elvégeztem az ELTE-n.

Úgy gondolom, hogy a felnőttek részvétele a munkaerőpiacon minden munkavállaló érdeke és felelőssége, viszont a szolgáltatások köre szűk sok esetben. Ezért is örültem az Alapítvány megalakulásának városomban. Sajátos érintettségemből, hideg integrációs tapasztalataimból is tudom, hogy a helytállás nem egyszerű és a felnőttek segítése nem érhet véget képzésük után sem. A személynek és befogadó környezetének is meghatározott kompetenciákkal kell rendelkeznie a mindennapok sikerességéért, amelyek tanulhatók és mindnek alapja a nyitottság, fejlődésre való képesség, ami minden ember lehetősége. Hiszem, hogy mindenki képes legjobban kihasználni a képességeit, értéket teremtve a társadalomban, csak hinnie kell önmagában.

„Változtasd meg a szemléletedet a dolgokról és a dolgok amiket szemlélsz, megváltoznak.” (Dr. Wayne Dyer)